Ikon
képek
Új értékekkel gazdagodott iskolánk.
Városunk szülötte, Dr. Latorcainé Ujházi Aranka két csodálatos ikonképet festett iskolánknak. Szent
Gábor és Szent Mihály angyalok vigyázzák gyermekeinket iskolánk emeleti folyosójáról.
Az ikonképek művészi-teológiai
világa kissé elvont, és első pillantásra nem azonnal érthető. Aki kicsit belemélyed,
egy csodálatos világba mélyed el.
Az alábbiakbanigen mély, és alapos teológiai magyarázatot találunk. Hangsúlyozom,
csak az igényesek lapozzanak tovább. Kissé hosszúnak tűnhet, de nagyon érdemes
elolvasni, vagy letölteni, és azután tanulmányozni.
1997. október
2-án, a Szent Őrzőangyalok ünnepén, az iskolai kápolnai szentmise után Szurovecz
Vince esperes úr megáldotta a képeket.
Az ünnepség
végén az adományozó Művésznő röviden ismertette a képek mondanivalóját.
Az ikonképek legfontosabb üzenete számunkra: Az
ikon képbe foglalt imádság, és ablakot nyit a láthatatlan világra...
- Főtisztelendő
- IVÁNYI LÁSZLÓ
- plébános atyának
- GYOMAENDRŐD
- Fő utca 1.
- 5502
- Kedves Plébános Atya!
-
Nagy öröm számomra, hogy szülőföldemen, Gyomaendrődön,
római katolikus általános iskola épülhetett, s ez a jövőt formáló szellemi
bázis éppen Gyoma és Endrőd határára épült fel. E két község az elmúlt évek,
évtizedek során egy várossá alakult, megszűntek földrajzi szétválasztó határai,
de szellemi egyesülése még hiányzott. Úgy gondolom, hogy a most megépült
és jól működő Szent Gellért Általános Iskola megteremti a hidat, amelyen
átjárhat az isteni fény, amely elmossa a képzeletbeli határokat, és eggyé
forr a város szellemisége, lelkisége. Ezen a hídon keresztül legyőzhető
az a gonosz erő, amely megakadályozza az összefogást, a békét építő egyesült
akarat érvényesülését, így felnőhet az "új ember", aki képes
megépíteni az "új várost".
- Megtiszteltetés számomra, hogy én is hozzájárulhatok
ehhez a "hídveréshez", hiszen szülőföldem, szülővárosom, életem
gyökere.
Boldog vagyok, hogy az iskola és a hozzátartozó kápolna
építését figyelemmel kísérhettem, hogy szellemiségéhez, lelkiségéhez isteni
irányítással, de mégis tudatosan hozzájárulhattam.
Az iskola emeleti folyosóján, az iskolakápolna falán
lévő két kör alakú ablaknyílás lehetőséget adott arra, hogy képet fessek
bele, egy kompozíció keretében megjelenítsek valamit, ami a helyhez, annak
szellemiségéhez, gondolatvilágához a legjobban illeszkedik. Sokáig gondolkodtam
a témán, végül úgy határoztam, hogy Isten szellemi teremtményeit, Gábor
és Mihály főangyalt festem meg. Ők azok, akik az emberiség számára legfontosabb
isteni szándékokat és tetteket hírül hozták, közvetítették.
Gábor főangyal, a megváltó és előhírnökének születését
közli az emberekkel, és arra is felhívja a figyelmünket, hogy van egy másik
főangyal, aki erejével képes legyőzni a gonosz erőt. Mihály főangyal ez,
aki az égben már legyőzte a sátánt, és a földön is küzd az ördöggel az emberekért.
Mindkét angyalt őrangyalként is segítségül hívhatjuk. Az iskolából nyíló
kápolna falán "megjelenő" két angyal hitem szerint egy életen
át segítségükre, védelmükre lesz az itt tanuló gyerekeknek, a kápolna ájtatos
csendjébe betérőknek, de az egyszerű szemlélődőknek, a nézőknek is, akik
megérzik, hogy ez a fal indulásuk határa, "egy jel", amely legújabb
korunk politikailag viszontagságos időszakában megismétli a teremtés eseményeit,
és demonstrálja, szimbolizálja a látható és láthatatlan világ, a templom
és az iskola elválaszthatatlan, de mégis létező határát. Hiszen a fal mögött
van a templomban a kápolna, az oltár, a tabernákulum, és benne az Oltári
Szentség, a Teremtő Isten. Ez az ég, a menny, és a fal mögött az iskola
van, ami a legracionálisabb földi világ, ami a legvalóságosabban valósítja
meg a teremtői akaratot. Ez a fal elválasztja, és egyben egyesíti az emberi
szemnek láthatatlan szellemi és a látható világot. A Zsoltár azt írja, hogy
az "ég" az Istené és szellemi teremtményeié, a föld pedig az embereké.
Zsolt. 115, 15-16
"Áldjon meg benneteket az Úr, aki az eget
és a földet teremtette. Az ég az Úr ege, a földet az emberek fiainak
adta."
A föld fiainak kemény munkával és tanulással kell elsajátítani,
hogy miként kell Istennek tetsző életet élni, és hogyan lehet felismerni,
felhasználni a földi adományt.
A Teremtés könyvében így szól Isten az emberhez
Ter. 1, 29
"Nézzétek, nektek adok minden növényt az
egész földön, amely magot terem, és minden fát, amely magot rejtő gyümölcsöt
érlel, hogy táplálékotok legyen."
Az emberek nem is tudják önmagukban egyedül megvalósítani
a teremtői akaratot, ezért Isten szellemi teremtményei, az angyalok szolgálnak
segítségül, ők közvetítenek Isten és az ember között.
Az ég, a menny jelöli a szellemi teremtmények, így az
angyalok helyét is, akik Istent körülveszik, akiket Isten az üdvösség tervének
hirdetőivé tett. Feladatuk, hogy az embereket megszólítsák, őrizzék, hogy
azok képesek legyenek az isteni szeretet hívását megérezni, és a krisztusi
tanítás megismerése után a szentlélekben Isten fogadott fiai lehessenek, és
így örökösei az Ő boldog életének.
Máté evangéliuma így hívja fel figyelmünket az angyalok jelenlétére
Mt 18,
10
"Vigyázzatok, ne vessetek meg egyet se e
kicsinyek közül! Mondom nektek: angyalaik az égben szüntelenül látják
mennyei Atyám arcát."
Az angyalok serege, a Szentírás szerint hadseregre emlékeztető
fényes légió, ami fegyelmezett rendben, rangsor szerint teljesíti, - az
égen és földön, láthatóan és láthatatlanul - feladatait az Úr akaratából
az Isten és ember között.
Az angyal név tisztséget jelöl és küldetést jelent.
Isten küldi az angyalokat az emberekhez. Némelyiküknek ennek során egészen
különleges megbízást kell végrehajtaniuk, amelyeket az angyali hierarchiában
csakis a nagyobb rangú angyalok kapnak, hogy a kiválasztott ember meg tudja
valósítani az üdvtörténetben a kijelölt feladatát. Őket a Biblia angyal-fejedelmeknek,
vagyis arkangyaloknak nevezi. Arkangyal - görögül arch- angelosz -, azaz
- magyarul - főangyal. Hét főangyalt említ a Szentírás, de közülük csak
hármat nevez néven. Rafaelt, Mihaelt és Gábrielt.
Név szerint Rafael főangyal mutatkozik be legelőször
Tóbiás könyvében. Nevének jelentése:
"Isten az üdvösség, a gyógyulás."
Tób. 12, 15
"Rafael vagyok, egy a hét angyal közül,
aki mindig készen áll arra, hogy az Úr fölséges színe elé lépjen."
Gábriel az első a három kiváló főangyal közül. Neve
azt jelenti: "Isten ereje" vagy "Isten erősnek mutatkozott".
Ő kapta meg a legfőbb égi üzeneteknek, így a megváltás hírének közvetítését
is. Az üzenet súlya jelzi a hírnök rangját és jelentőségét. A megtestesülés
angyalának is nevezik, mert ő vitte a hírt Dánielnek, akinek többször is
megjelent, a megtestesülés közeledtéről.
Dán. 9, 20-26
"Egyre beszéltem: imádkoztam, megvallottam
bűneimet s népemnek, Izraelnek bűneit, s az Úr, a mi Istenünk elé terjesztettem
könyörgésemet Istenünk szent hegyéért. Még mondtam az imádságot, amikor
Gábriel, az a férfiú, akit már láttam az előbbi látomásomban, hirtelenül
leszállt hozzám az esti áldozat idején. Megszólított és azt mondta:
"Máris eljöttem, hogy felvilágosítást adjak. Amikor imádkozni
kezdtél, egy szózat hallatszott. Eljöttem, hogy tudtodra adjam, mert
kedvelt férfiú vagy. Figyelj hát a szózatra, és értsd meg a látomást! Hetven hete van népednek és szent városodnak. Akkor véget ér a gonoszság,
lepecsételik a bűnt és levezeklik a vétket. Elérkezik az örök igazság,
megpecsételik a látomást és a jövendölést, és fölkenik a Szentek
Szentjét. Tudd meg és értsd meg: Attól, hogy elhangzik a parancs: Jeruzsálem
épüljön fel újra, hét hét telik el a felkent Fejedelemig. Hatvankét
hét alatt újra felépül az utca és a fal, mégpedig sok szorongattatás
közepette. Hatvankét hét elteltével megölnek egy Fölkentet, (bírói
ítélet) nem lesz neki. A várost és a szentélyt elpusztítja egy eljövendő
nép és vezér. Áradat vet neki véget, s a háború és az elhatározott pusztulás
mindvégig tart. Egy hétre szövetséget köt sokakkal, s a hét közepén
megszünteti a véres és ételáldozatot. A templom szárnyán vészt hozó
undokság lesz, egészen végig, míg a kiszabott büntetés rá nem zúdul
a pusztítóra."
Egy másik találkozáskor Gábor főangyal elmondta Dániel
prófétának, hogy mielőtt eljött hozzá, együtt küzdött Mihály legfőbb fejedelemmel
a perzsák országának (angyal) fejedelme ellen. Mivel ő nem volt képes 24
napon át leküzdeni, a nála erősebb Mihály angyalfejedelemre bízta a végső
győzelem kivívását.
Dán. 10. 1-21...11, 1-2
"Cirusznak, a perzsák királyának 3.
esztendejében Dánielnek, akit Béltsacárnak is neveztek, kinyilatkoztatásban
volt része. A kinyilatkoztatás igaz, és nagy háborút jelent. Odafigyelt
a dologra, és egy látomásban felfogta az értelmét. Azokban a napokban én,
Dániel, három hétig gyászoltam. Jó ételt nem ettem, húst és bort még számba
se vettem, olajjal sem kentem meg magamat, míg a háromszor hét nap el nem
telt."
Gábriel angyal megjelenik Dánielnek:
"Az első hónap huszonnegyedik napján a nagy
folyam, vagyis a Tigris partján voltam. Amikor körülnéztem, egyszerre egy
gyolcsruhába öltözött férfit láttam. Derekát színarany övezte. Teste ragyogott,
mint a drágakő, arca, mint a villám, szeme, mint a lobogó tűz, karja és
lába, mint a csiszolt érc felülete, szavának hangja meg, mint a tömeg zúgása. De csak én, Dániel láttam ezt a látomást. A férfiak, akik velem voltak,
nem látták a látomást, mert akkora félelem fogta el őket, hogy elfutottak
és elrejtőztek. Ahogy így magamra maradtam, s előttem a nagy látomás: minden
erőm elhagyott, arcom halálsápadt lett, s csaknem összeestem. Amikor meghallottam
a hangját, amint beszélt, szavának hallatára elájultam és elvágódtam arccal
a föld felé. Ekkor megérintett egy kéz, s térdemre és tenyeremre segített.
Majd azt mondta nekem: "Dániel, te kedves férfiú! Értsd meg a szavakat,
amelyeket hozzád intézek! Állj fel, mert hozzád szól a küldetésem."
Azután, hogy közölte velem ezeket a szavakat, remegve felálltam. Ekkor így
szólt hozzám: "Ne félj Dániel! Mert az első naptól fogva, amikor elhatároztad,
hogy az igazság ismeretére törekedve vezekelsz a te Istened színe előtt,
könyörgésed meghallgatásra talált. Éppen a könyörgésed miatt kellett
hozzád jönnöm. A perzsák országának (angyal) fejedelme huszonegy napon
át ellenállt nekem. De Mihály az egyik legfőbb fejedelem, segítségemre jött.
Ott is hagytam, hogy küzdjön meg a perzsák királyával, magam pedig eljöttem,
hogy tudtodra adjam: mi fog történni népeddel a végső napokban, mert a látomás
azokról a napokról szól."
Az angyal megerősíti a prófétát:
"Míg ilyen módon beszélt hozzám, szememet
a földre sütöttem, és hallgattam. S lám, egy emberre emlékeztető alak megérintette
ajkamat. Erre már én is ki tudtam nyitni a számat, hogy szóljak. Így szóltam
ahhoz, aki előttem állt: "Uram, amikor megláttalak, inaim elernyedtek,
s nem maradt bennem semmi erő. Hogyan is bírná ki uramnak szolgája, hogy
beszéljen az én urammal? Hiszen reszketek, minden erőm elhagyott, még az
éltető lehelet is kiszállt belőlem." Erre ismét megérintett az,
aki embernek látszott és megerősített. Így szólt: "Ne félj, te kedvelt
férfiú, béke veled! Légy erős, és légy bátor!" Amikor így beszélt hozzám,
újra erőre kaptam, és szólni tudtam hozzá: "Beszélj, Uram, mert
erőt adsz nekem!" Ekkor megkérdezte: "Tudod már, miért jöttem
el hozzád? Nézd, most tudtodra adom, mi van megírva az igazság könyvében.
Utána visszatérek, hogy megküzdjek a perzsák fejedelmével. Amikor elmegyek,
jön Jáván fejedelme. És nem lesz velük szemben senki más segítségemre, csak
Mihály, a ti fejedelmetek, egyetlen pártfogóm, aki erős kézzel segít és
támogat engem. Most az igazságot hirdetem neked."
Gábor főangyal jelezte Zakariásnak, az illatáldozatot
bemutató papnak is, hogy idős koruk ellenére fiuk fog születni, és ő lesz
Jézus előfutára, akinek a János nevet kell adni.
Luk. 1, 10-20
"Az illatáldozat órájában az egész közösség
kint várta, és közben imádkozott. Ám megjelent neki az Úr angyala az illatáldozat
oltárának jobb oldalán. Amikor Zakariás meglátta, meghökkent és elfogta
a félelem. Az angyal azonban így szólt hozzá: "Ne félj, Zakariás, mert
kérő imád meghallgatásra talált! Feleséged, Erzsébet fiút szül neked, s
te Jánosnak fogod nevezni. Örömödre lesz és ujjongani fogsz rajta, és sokan
örülnek majd születésén. Mert nagy lesz az Úr előtt, bort és mámorító
italt nem fog inni, hanem már anyja méhében a Szentlélek fogja eltölteni.
Izrael fiai közül sokat megtérít Urához, Istenéhez. Ő maga Illés szellemével
és erejével előtte fog járni az Úrnak, hogy az apák szívét fiaik
felé fordítsa, az engedetleneket az igazak okosságára térítse, s így a népet
előkészítse az Úrnak."
Zakariás megkérdezte az angyaltól:
"Miből fogom a dolgot megtudni? Mert
hisz öreg vagyok és már feleségem is előrehaladt a korban." "Én
Gábor vagyok - felelte az angyal -, s az Úr színe előtt állok. Az a küldetésem,
hogy beszéljek veled, és adjam tudtodra ezt a jó hírt. Lásd, most megnémulsz,
és nem fogsz tudni beszélni addig a napig, amíg ez be nem következik, mert
nem hittél szavaimnak, amelyek majd, ha eljön az ideje, be fognak teljesedni."
Máriának is Gábor főangyal hozta a hírt, hogy fiút fogan
és Jézusnak kell elnevezni.
Luk. 1, 26-36
"A hatodik hónapban az Isten elküldte Gábor
angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki egy Dávid házából
való férfinak, Józsefnek volt a jegyese, és Máriának hívták. Az angyal belépett
hozzá és megszólította: "Üdvözlégy kegyelemmel teljes! Veled van az
Úr! Áldottabb vagy minden asszonynál. E szavak hallatára Mária meghökkent,
és gondolkozni kezdett rajta, miféle köszöntés ez. Az angyal így folytatta:
"Ne félj, Mária! Kegyelmet találtál Istennél. Gyermeket fogansz, fiút
szülsz, és Jézusnak fogod elnevezni. Fiad nagy lesz és a Magasságbeli Fiának
fogják hívni. Az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak trónját és uralkodni
fog Jákob házán örökké, s országának nem lesz vége."
Mária megkérdezte az angyalt:
"Hogyan válik ez valóra, amikor férfit nem
ismerek?" Az angyal ezt válaszolta: "A Szentlélek száll rád s
a Magasságbeli ereje borit be árnyékával. Ezért a születendő Szentet is
az Isten Fiának fogják hívni. Lásd, rokonod, Erzsébet is fogant öregségében,
s már a hatodik hónapban van, noha meddőnek mondták, mert Istennél semmi
sem lehetetlen."
Mária így válaszolt:
"Az Úr szolgálója vagyok, teljesedjenek
hát be rajtam szavaid." Erre az angyal eltávozott.
Mihály főangyalt is név szerint említi a Biblia.
Michael - (héberül Mika el) magyarul azt jelenti; ki olyan,
mint Isten. Mihály főangyal az utolsó ítélet angyala az üdvtörténet kezdetét
és végét testesíti meg. A teremtéstörténet utolsó mondata, Mihály főangyalra
utal, "a fenyegető tüzes kard" fogalomban.
Ter. 3, 24
"Amikor az embert elűzte az Éden kertjéből,
keletre odaállította a kerubokat, és a fenyegető tüzes kardot, hogy őrizzék
az élet fájához vezető utat."
Kettős védelemmel zárta le az Isten a bűnbeesett emberek
elől az örökkévalóságot, és kitaszította őket a földi élet viszontagságai
közé, az örök munka és tanulás feladatának elvégzésére. Odaállította a kerubokat,
a legmagasabb rendbéli szellemi lényeket, akik Isten közvetlen közelében vannak,
és Mihály főangyalt a "tüzes kardot", aki az Isten és ember között
teljesít szolgálatot az emberekhez legközelebb.
Mihály főangyal a sátánt is le tudta győzni. A jelenések
könyve a következőképpen írja ezt meg:
Jel. 12, 7-9
"Ezután nagy harc támadt a mennyben. Mihály
és angyalai megtámadták a sárkányt. A sárkány és angyalai védekeztek, de
nem tudtak ellenállni, s nem maradt számukra hely a mennyben. Levetették
a nagy sárkányt, az ősi kígyót, aki maga az ördög, a sátán, aki tévútra
vezeti az egész világot. A földre vetették s vele együtt letaszították angyalait
is."
A szellemvilág nagy háborúja Mihály főangyal és az ördög
között azt bizonyítja, hogy az angyalok két serege, - de nem az összes angyal
- ütközött meg, két főangyal vezetésével. A Mihály irányította sereg legyőzte
a sátánt és angyalait, és letaszította a mennyből a földre. Ezzel bebizonyította
Lucifernek, hogy senki sem olyan mint Isten. Senki sem teheti magát egyenlővé
Ővele, és mindenki köteles parancsait teljesíteni. A földön továbbra is folytatja
Mihály főangyal a sátánnal a harcot, ezért ő a küzdő egyház égi pártfogója.
Isten szellemi teremtményeit legjobban az ikonfestés művészetét
alkalmazva lehet megjeleníteni, mert az ikonfestésben mennyei, égi képek rögzülnek.
Az ikonfestő a belső látása alapján látomásként rögzíti a táblára a képet.
Ezt nevezzük prototiposznak, amelyet minden ikonfestőnek követni kell.
Színvilágában, formavilágában, és teológiai értelmezésben egyaránt. Az ikonfestő
a megalkotandó ikont nem kitalálja, hanem az Egyetemes Egyház sérthetetlen
törvénye és hagyománya szerint létrehozza.
Az ikonfestés az isteni lét metafizikája, mert a tapasztalat
határán túli érzékekkel fel nem fogható dolgokat, a láthatatlan szellemi világ
jelenségeit teszi szemlélhetővé.
Az ikon ablakot nyit a láthatatlan világra, amelyen átvilágít
a mindennek értelmet adó teremtő Isten, az "Őskép" minden
képek forrásától eredő fénysugár. Láthatóvá teszi azt a helyet, ahol szellemi
teremtményeivel Isten jelen van, ahol találkozni lehet vele, hogy "megérinthessük
köpenye szegélyét" és betekintést ad az örökkévalóságba.
Az ikonon megjelennek a szentek, tanúságtevők és az Isten
körül szolgáló angyalok. Az alakok egy speciális művészi ábrázolásban, elhagyva
a realisztikus testek érzékiségét, csak a szellemiség erejére, fényére koncentrálva,
csak a szimbolikus jelrendszeren keresztül rajzolódik ki, hogy a látomás emberi
érzékekkel fölfogható legyen, és értelmezhetővé váljon.
Beszélnek hozzánk a vonalak és színek által, átsugárzik
rajtuk nagy szemeiken keresztül Istentől, az ideától, a szent alaktól érkező
szellemi fény. A bizonyságtevők, - szentek, vértanuk - és az angyalok megjelenésükkel
nem magukról beszélnek, hanem saját magukon keresztül Istent jelenítik meg.
Ezért minden ikon csodatevő, mert gyógyulást nyer tőle a lélek, hiszen az
ikonon keresztül érintkezésbe kerülünk a szellemi világgal. Tehát az ikon nem egyszerű kép, műalkotás, hanem párbeszéd Istennel, képbe foglalt imádság.
Az ikonban az istenember odalép mellénk, arra emlékeztet bennünket, hogy Isten
gyermekei vagyunk, saját képére formáltak. Azaz Isten képe vagyunk, Isten
ikonja, és az a sorsunk, hogy Hozzá hasonlókká váljunk. Ezért könnyen felismerjük
a képen látható alakot, de az ikonfestés szent kánonját ismerő atyának
ellenőriznie kell, és jóváhagyni, hogy az ikon a kánon előírásainak megfelel.
A felirat igazolja, hogy az alak az akit ábrázol.
Az ikonok leírása
A Gyomaendrődi Katolikus Általános Iskola kápolnájának falán
megjelenő angyalok, Gábor és Mihály főangyalok színei és formái igazolják szellemi
természetüket, angyal voltukat, és azt is, hogy az Úr küldöttei, hírnökök Isten
és ember között. Már az ókeresztény korban Mihály főangyalt tartották a Paradicsom
őrzőjének, és az utolsó ítélet angyalának. Mihály főangyal arra emlékeztet bennünket,
hogy az ősszülők vétke miatt, nekünk nem jár az örök élet, hanem az csak kemény
földi küzdelem árán szerezhető meg. Ő ott áll kitárt védő-szárnyakkal az örökélet,
a Paradicsom kapujában, védve a mennyet a sátán és az arra nem érdemesek behatolásától.
Erejével, küldetésével segítségünkre van a földi küzdelemben, a sátán támadásainak
leküzdésében.
Üzeneteiket az ikonográfia jelképrendszerén keresztül közvetítik.
Az iskolából nyíló kápolna falán megjelenő angyalok jégkék
háttér előtt mutatkoznak meg. Ez a kék szín az ég, a levegő és a víz színe,
a tisztaságot, az igazságot és a hűséget jelképezi. A kék hátteret átszövi a
mennyei fény, így az angyalok körül megvilágosodik a fekete tónusú jégkék szín.
Mihály főangyal arca férfias, a védelmet nyújtó erőt ábrázolja,
de nem egyértelműen emberarc, inkább "markáns angyal arc." Az arcán
sárgás tónussal átizzik a fény a teremtő fénye.
Ján. 8, 12
"Én vagyok a világ világossága. Aki követ, nem
jár többé sötétben, hanem övé lesz az élet világossága."
Gábor főangyal tekintete lágy "sokat tudó". Arca
nőies, de mégis "angyal arc". Mindkét angyal fejjel minden irányba
követi a nézőt, és szemével mindig annak szemébe néz. Hajuk hosszú, jelképezve,
hogy egészen az Úr szolgálatában állnak.
Szám. 6, 5
"Fogadalma egész tartama alatt nem szabad borotvának
érnie a fejét, amíg le nem jár az idő, ameddig az Úrnak szentelte magát -
legyen szent s növessze haját hosszúra."
Hajukban kék pánt van. A kék szín a földi szolgálatra kiválasztott
erős személyre utal - a görög atléták is ilyet hordtak - a főangyalok attribútumaihoz
tartozik.
Az angyalok feje körül korong alakú dicsfény, arany glória
látható.
A pogány művészetben az isteneket földön túli fény, nimbusz
övezi.
(latinul: glória=dicsőség, dicsfény
latinul: nimbus=felhő)
Kiv. 24, 15-17
"Azután Mózes fölment a hegyre. A felhő
betakarta a hegyet, és az Úr dicsősége leereszkedett a Sínai hegyre. A felhő
hat napig takarta be. A hetedik napon a felhőből szólt Mózeshez. Az izraeliták
szemében Isten dicsősége olyannak mutatkozott, mint az emésztő tűz a hegy
csúcsán."
Constantinus császár ideje óta korong alakú dicsfény látható
az angyalok, a vértanúk, az apostolok, Mária és a szentként tisztelt személyek
ábrázolásánál is.
Az arany dicsfény a mennyei szférát, az isteni világosságot
jelképezi. Az arany szimbolizálja az égi fényt, mivel ez a legnemesebb és legtartósabb
fém, az isteni tökéletesség és az örökkévalóság jelképe.
Az angyalok és szentek "az aranyló kegyelem tengeréből
lépnek elő, az Isteni fény áradatától körülfogva" (Pável Florenszkij).
Ap.Csel. 17, 28
"Mert benne élünk, mozgunk és vagyunk"
Mihály főangyal szárnyai nyitott, védelemre, indulásra,
éberségre beállított fehér "pelikán" szárnyak. (Pelikán "teljesen
feloldódik" a kicsinyei iránti szeretetben.) A legenda szerint a pelikán
fiókák csőrükkel szüleik arcába vágnak, mire a szülők visszavágnak, de ettől
a fiókák elpusztulnak. "Később megbánják tettüket. Három napig siratják
kicsinyeiket, amelyeket megöltek. A harmadik napon aztán az anya odamegy hozzájuk,
csőrével felhasítja az oldalát, s a halott testre kiomló vére feltámasztja őket."
A pelikán Krisztus kereszthalálának igen elterjedt szimbólumává vált, hiszen
"a Mester alkotott bennünket, de mi megütöttük... Ő azonban felmagasztaltatott
a kereszten és felnyitott sebéből vér és víz folyt."
Gábor főangyalnak csukott érkezést mutató szárnyai vannak.
A fehér a győzelmet, a tökéletességet és az isteni fényt jelképezi. A szárny
belsejében vörös színű szárnyrész van mindkét angyal esetében, ez a szellemi
teremtmény voltukra utal, akik mindig látják az atya arcát, bele látnak gondolataiba,
rajta keresztül léteznek és ezt a világosságot árasztják az ember felé.
Ján 1, 1
"Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt,
és Isten volt az Ige, ő volt kezdetben Istennél. Miden általa lett, nélküle
semmi sem lett, ami lett. Benne az élet volt, s az élet volt az emberek világossága."
A szentek, tanúságtevők, és az angyalok földöntúli ragyogó
fényességben élnek s jelennek meg. A vörös a tűz színe, ez jelképezi az égi
fényt.
Mihály főangyal alsó ruhája (tunika) zöld színű, a Paradicsom,
a feltámadás és a halhatatlanság reményének színe. Mindenütt átszövi a fény,
arany és sárga díszítése.
A felső ruha (tóga) vörös, amely a tüzet, a mennyei ragyogást
szimbolizálja. A vörös szín szimbolizálja a kerubokat is, azokat az angyalokat,
akik az Úr trónja körül állnak állandóan - a fényt, a melegséget, a szeretetet,
a vért, tehát Krisztus és a vértanúk áldozatát is.
Gábor főangyal alsó ruhája (tunika) vörös, a cipője is vörös,
amely a teljes mennyei ragyogást jelképezi. Felső ruhája (tóga) zöld, a remény,
a feltámadás és a halhatatlanság színe, az örökélet lehetőségét szimbolizálja,
hiszen ő hozta el a Megváltó, Jézus születésének hírét. Mindkét angyal vállán
kék stóla látható arany szegéllyel. A két arany szegély közötti kék szín a mennyei
szférába ágyazott hűséget, igazságot jelképezi. Ez a földi szolgálatra kiválasztott
főangyal attribútuma is, akik Istennek mutatnak be áldozatot.
Jel. 8, 4
"Az angyal kezéből a tömjén füstje a szentek imádságával
felszállt az Isten elé!"
Mihály főangyal bal kezében kristálygömböt tart. A kristály
az áttetsző tisztasága miatt az üveghez, az ablakhoz hasonló. A kristályhoz
és drágakőhöz hasonlítja az Apokalipszis az Úr trónjának környékét is.
Jel. 4, 5-6
"A trónból zengő mennydörgő villámok csapkodtak.
A trón előtt hét lobogó fáklya lángolt, Isten hét szelleme. A trón előtt kristályként
csillogó üvegtenger."
Tökéletes formája miatt a gömböt az ókorban a kozmosz kicsinyített
másának tekintették. A keresztes gömb Krisztus, az Atyaisten, az Istenanya és
gyermek-Jézus, és a főangyalok uralkodó jelvénye, egyik attribútuma.
Mihály főangyal bal kezében lévő keresztes gömbön a felirat
(Khrisztosz, Dikaiosz, Kritész) Krisztus az Igazságos Bíró.
Krisztus azt jelenti: az Úr fölkentje. A papokat és a királyokat
beiktatásuk alkalmával drága olajjal kenték meg. (A zsidók Fölkentnek, Messiásnak
görögül Khrisztosznak nevezték a várt megváltó királyt.) A keresztények számára
a messiási ígéret Jézussal beteljesedett: Ő Krisztus, a Messiás, az Úr Fölkentje.
Az "Igazságos Bíró", a bölcs és igazságos Salamon király a világbíró
Krisztus előképe.
Gábor főangyal jobb kezében korong alakú dicsfényben Mária,
az Istenszülő és karján a gyermek-Jézus látható. A gyermek-Jézus arca "öreges",
mivel nem nevelésre szoruló kisbabaként, hanem a mindenek fölött álló megváltónak
ábrázoljuk. Jobbjával áldást oszt, baljában irattekercset tart. Az irattekercs
az evangéliumot szimbolizálja. Az isteni Ige a Logosz jelképe. Mária a gyermek-Jézusra
mutat. Ezt a kompozíciót hodegetriának nevezik a Szent Lukácstól származtatott
eredeti ikon őrzési helyéről, a Ton Hodegán - görögül útmutatók, vezetők kolostor
nevéről. Elnevezése arra utal, hogy Mária mutatja az igaz utat.
Mária kék alsó ruhában és bordó fátyolban van, amelyen a
három szüzességi jel látható. Három csillag a két vállán és a homlokán. Ez azt
jelképezi, hogy szűzen fogant és élt. A három csillag a mennyei fényt is jelképezi,
amelyben az Istenanya is részesül, és amely által jött a világra. Mária bordó
fátyla az ikonográfiában az Istenszülőt szimbolizálja.
A gyermek-Jézus arannyal átszőtt fehér ruhában ül Mária
karján. Az arany, az istenségére utal, a fehér ruha a tisztaságot, ártatlanságot,
a győzelmet, a tökéletességet és az isteni fényt jelképezi. Az arany-háttérben
a felirat bizonyítja, hogy ez valóban "az aki".
Mária monogramja görög betűkkel ( MÉTER THEOU = Isten
anyja ): MR Q U
Jézus monogramja görögül betűkkel ( IHSOYS XPISTOS
= Jézus Krisztus ): I C C C
A főangyalok kezében jogar vagy keresztes- illetve liliomos
bot van. Ez a bot is a főangyalok attribútuma, valamint az égi és földi hatalmasságok
uralkodói jelvénye. A főangyalokat, mennyei fejedelmeket, az Úr küldötteit szintén
megilleti a jogar. A botot az Úr akkor adja szolgájának, amikor valamilyen csodát
kell tenni, megvalósítani.
Az Úr Mózesnek is egy csodás botot adott, hogy megerősítse
az embert és segítse az Isten akaratának megvalósításában.
Kiv. 4, 15
"Beszélj vele és add szavaidat a szájába. Én majd
téged is, őt is segítelek a beszédben, és megtanítlak benneteket arra, amit
kell tennetek. Ő beszél majd helyetted a néphez: olyan lesz, mintha a te szád
volna, te meg olyan leszel számára, mint a sugalmazó Isten. Vedd a kezedbe
ezt a botot, vele teszed majd a csodákat."
Mihály főangyal jobb kezében jogart, vagyis keresztes botot
tart. Ez a másik attribútuma. A kereszt a hit legfontosabb szimbóluma. A bűn
és a halál fölötti győzelmet, vagy magát Krisztust jelképezi. Krisztus második
eljövetelénél "az Emberfia jele".
Mt. 24, 30-31
"Akkor feltűnik az égen az Emberfia jele, és a
mellét veri a föld minden népe, mert látja, amint az Emberfia eljön az ég
felhőin, nagy hatalommal és dicsőséggel. Elküldi angyalait hangos harsonaszóval,
s összegyűjtik a választottakat a szélrózsa minden irányából, az ég egyik
szélétől a másikig."
Mihály főangyal cipője barna, azt jelenti, hogy égi küldetését,
küzdelmét a sátánnal a földön is folyamatosan folytatja. A barna a föld színe,
a szolgálat, a munka és az alázat jelképe.
Mivel Mihály főangyal őrzi a Paradicsom bejáratát, és Ő
kiséri a lelkeket az örök életbe, szerepe van az utolsó ítéletnél. Ezért gyakran
ábrázolják a templomok bejárata körül, mint az egyház védőangyalát.
Gábor főangyal bal kezében liliomos jogart tart, amely a
fényt és az életet ábrázolja.A liliomos jogar az Atyaistennek, Krisztusnak,
Máriának, a mennyek királynéjának és Gábrielnek mint isteni hírnöknek uralkodói
jelvénye. Ő volt az, aki - az üdvtörténet szempontjából különösen fontos -,
az Ige megtestesülésének időpontját bejelentette, amellyel reményünk nyílt az
örök élet megszerzésére. A feliratok - Mihály főangyal és Gábor főangyal - igazolják
a - szakértő püspök jóváhagyásával -, hogy a kép híven tükrözi Gábor és Mihály
főangyal alakját, és a Kánonban foglalt ikonfestésre vonatkozó szabályok helyes
alkalmazását.
Gábor és Mihály főangyal átöleli az egész üdvtörténetet,
a teremtéstől a megváltó Jézus Krisztus megtestesülésén át feltámadásunkig.
Hiszen Isten szabad elhatározásából, mindenható erejével, végtelen szerető jósága
által, a semmiből teremtett egy látható és egy láthatatlan világot, az anyagi
és a tiszta szellemi létet, hogy teremtményei megtapasztalhassák az Ő egyedül
boldogító dicsőségét.
"A szeretet kulcsa az amivel kezét kinyújtotta a teremtmények
létrehozására."
(Aquinói Szt. Tamás)
A szentírás - amely Isten és ember közös műve - első szavai
erről szólnak.
Ter. 1, 1
"Kezdetkor teremtette Isten az eget és a földet."
Az ég és a föld kifejezés jelöli mindazt ami létezik,
az egész teremtést.
Éppen a teremtés tényéből következik, hogy minden dolognak
van értéke, igazsága és jósága, van saját törvénye, és van saját rendje. Így
a mennyei világ angyalainak, a földi világ embereinek és Isten minden teremtményének,
mert szerepük szerint visszatükrözik Isten végtelen bölcsességének és jóságának
ragyogását.
Ezért azt kívánom a Gyomaendrődi Katolikus Általános Iskola tanulóinak,
tanárainak, a gyomaendrődi lakosoknak és minden látogatónak, nézőnek, hogy a
két ikon hatására érezzék meg Isten szeretetét és e két szolgáló angyal szellemi
lelkületét. Erősödjenek meg általuk, szülessenek újjá Mihály és Gábor főangyal
ikonjai, mint "csodatevő ikon" előtt, és kísérje "angyaltekintetük"
szerető gondoskodása egész életükön át.
Budapest, 1997. május 1.
Tisztelettel és szeretettel:
Dr. Latorcainé Ujházi Aranka
Frissítve:
2008-09-09
|