IVÁNYI
LÁSZLÓ
tb. kanonok, plébános
 |
5502 Gyomaendrőd,
Fő út 1. Pf. 13.
Telefon, Fax: +36/66/283-940
Mobil: +36/20/9457-843
|
Endrődön született 1957. július 29-én.
Az általános iskolát Endrődön, a gimnáziumot Gyomán végezte, majd a szegedi
szemináriumba került. Tanulmányai elvégzése után Dr. Udvardy József püspök
úr szentelte pappá Szegeden, 1980. június 14-én.
Szolgálati helyei:
1980-82 között Ásotthalmon, majd
1982-84 között Debrecenben, a Szent Anna Plébánián káplán.
1984-89-ig plébános Hosszúpályiban,
1989-től pedig Gyomaendrőd város endrődi városrészének Szent Imre Plébániáján. Emellett
1996-tól oldallagosan ellátja a hunyai Szent László Király Plébániát, majd
1997-1999-ig oldallagosan ellátja a körösladányi és dévaványai plébániákat
2010. február 5-től 2011. augusztus 1-ig a gyomai Jézus Szíve Plébániát is
Tevékenysége:
Lelkipásztori szolgálatai mellett felújíttatta
a létavértesi kápolnát, a hosszúpályi templom belsejét, az endrődi templomot
kívülről. És talán az eddigi legnagyobb műve a gyomaendrődi Szent Gellért
Katolikus Általános Iskola felépítése és elindítása 1994-95 között. Újabb
feladat, újabb kihívás: 1999-ben tűzvész következtében leégett a hunyai templom
újjáépítése, mely 2000-ben el is készült.
Felépült a Szent Gellért Katolikus Általános Iskola tornaterme, ebben is segédkezik.
2002-ben felújíttatta az endrődi templomtetőt, majd 2003-ban a plébánia lakás részét.
Felépítteti az új hunyai
plébániát 2004-ben, melyet a Szent László búcsú napján a püspök úr megáldott.
2005-ben felújíttatja a plébániai irodát és hittantermet.
A gyomaendrődi önkormányzatnál a Ügyrendi, Oktatási, Kulturális és Esélyegyenlőségi Bizottság tagjaként is munkálkodik 2010-ig
Tagja a Békés Megyei Szociális Közalapítvány kuratóriumának annak megszűnéséig (2010), valamint az endrődi Rózsahegyi Kálmán Általános Iskolában működő Dr. Farkas János féle alapítványnak is.
A Szarvasi Espereskerület
hitoktatási felügyelője feladatkört is ellátta 2005. februárjáig.
Tagja az egyházmegyei nyugdíjbizottságnak.
Tagja volt egy ökumenikus Internetes Keresztény lelkigondozói szolgálatnak.
2003. október 7-én a Templomos Lovagrend tiszteletbeli lovaggá fogadja, és a Lovagrend Tiszántúli Komtúriája lelki vezetője lesz, 2009-ig.
A Városunk c. újságnak kezdettől fogva
munkatársa, az egyházi oldal összeállítója, valamint technikai munkatárs.
Az internetes változat az ő munkája.
2004. október 23-án Gyomaendrőd Város Önkormányzata Gyomaendrődért Emlékplakett kitüntetésben részesítette.
2006. március 27-től tb. kanonok.
2006. december 16-tól a Városunk újság főszerkesztője.
2008. június 28. Hunya községért kitüntető címet kapja.
2009-ben felújíttatja az endrődi templom előtti 200 éves műemlék kőkeresztet
2010-ben felújíttatja az endrődi templom sekrestyéjét. Felújíttatja a plébánia villanyhálózatának egy részét, valamint a plébánián és a templomban energiatakarékos világításra tér át.
Hobby:
Számítástechnika, valamint Lengyelország,
mert lengyelül is tud, valamint az utazás.
Az országok, ahol eddig járt:
Lengyelország, Németország, Csehország,
Szlovákia, Románia, Bulgária, Ausztria, Olaszország, Vatikán, San Marino,
Bosznia-Hercegovina, Szlovénia, Horvátország, Szerbia, Macedónia, Montenegro, Ukrajna,
Görögország, Törökország, Irán
Kedvencek:
|
|
 |
Ő volt a Rozi kutya. Sajnos, 1999. nyarán hosszú
betegség után az Örök Vadászmezőkre költözött. |
Ő pedig a Maci, aki 2000. április 9-én született,
egy nagyon aranyos újfoundlandi kutya. 2012. január 10-én csendesen elszenderült. |
Bütyök, a harmadik kedvenc.... |
Frissítve:
2012-01-14
|