Hunya Tibor 1924. szeptember 5-én született Endrődön.
Édesapja Hunya Lajos tanító, édesanyja Kovács Erzsébet, testvére Hunya Alajos tanár.
Az elemi és polgári iskoláit Endrődön végezte, majd Szegeden elvégezte a tanítóképzőt, ahol 1943-ban diplomázott. Az endrődi Népfőiskolán kezdett tanítani, de a II. világháború kitörése megszakította tanítói pályáját, mert öccsével együtt hadifogságba kerültek oroszországi területre, ahonnan 3 év múlva 1948 augusztusában térhettek haza. Utána az endrődi Állami Általános Iskolához került tanítóként, majd még az évben a hunyai Községsori Iskola tanítója lett.

1952-ben végezte el a szegedi Állami Főiskola orosz nyelv és irodalom szakát, ahol tanári diplomát szerzett, és a hunyai központi iskolában folytatta tanárként tanári munkáját. A sok egyszerű gyerek, tanuló tudását igyekezett megalapozni, akik kikerültek a keze alól, nagy tisztelettel gondolnak rá, és a mai napig is visszajártak hozzá.
1955-ben házasságot kötött Gellai Jolánnal, házasságukból két gyermek született, 1956-ban lánya Edit, aki matematikusként diplomázott, 1959-ben fia Tibor, aki sajnos 1977-ben autóbalesetben meghalt. Ezt a nagy fájdalmat hordozták feleségével együtt egész életükben. Az unokák születése enyhítette fájdalmukat, de a seb sosem gyógyult be.
Nevelői rátermettsége mellett a sportot nagyon szerette, amelynek fiatal korában futballistaként részese volt. Megszervezte az iskolai sportkört, ahol sportköri elnökként évekig dolgozott társadalmi munkában. Minden iskolai év végén nagyszabású tornabemutatókat tanított be a diákoknak, amelyek nagyon jól sikerültek. A nagy létszámú iskolások a sportpályán vonultak fel és különböző tornagyakorlatokkal kápráztatták el a néző közönséget. A mai napig jó szívvel emlékezünk ezekre az eseményekre is.
A község napközi konyhájának beindításában az élelmezésvezetői feladatot is magára vállalta, amit nyugdíjazása után még évekig folytatott. Nagy esemény volt, hogy gyerekeink a napköziben lehettek és ebédet is kaptak.

A hetvenes évek közepétől idegenvezetői tevékenységet is végzett, nagy energiával, belföldön és külföldön egyaránt, ahol hasznosíthatta orosz és német nyelvtudását. Nagy élmény volt az 1988-as burgenlandi pápa látogatás , ahová vitte csoportját az IBUSZ szervezésében, és ott találkoztunk mi falubeliek vele, ő segített elhelyezkedésben, helyfoglalásban. Másik nagy esemény, amikor Nagyváradra szervezett kirándulást munkatársai és a hunyaiak részére. Akkor voltunk először a Medve barlangban, és a sok nevezetességet megmutatta, amelyek a határ túloldalán vannak. Több alkalommal Velencében is voltunk, ahol szintén idegenvezetőként ismertette a látnivalókat.
1993-ban elismerést kapott 50 év munkája után, „Tanító képző” Aranyoklevél
2003-ban 60 év munkája után „Tanító képző” Gyémánt oklevél
2003-ban 50 év munkája után „Tanár képző” Arany oklevél
2009-ben 65 év munkája után „Tanító képző” Vas oklevél
Élete során összegyűjtött feljegyzések alapján néprajzi, szociológiai témákról az egyszerű falusi emberek életéről könyvet is írt. Az utolsó években egészsége megromlott, a korlátozott mozgáslehetőség és a helyhez kötöttség miatt sokat szenvedett. Felesége erején felül ápolta, gondozta. Betegsége idején erőt merített felnövekvő unokái jó tanulmányi eredményéből.
Megélt hosszú életét nevezhetjük teljes életnek, munkássága alatt három generációt taníthatott emberségre, tisztességre, felkészülten, türelemmel.
2012. január 4-én ért véget földi pályája, Arany János szép idézetével búcsúzunk. „Nem hal meg az, ki milliókra költi dús élete kincsét, ámbár napja múl.”
Tibor bácsi, nyugodj békében!