„Egy nyughatatlan cselekvő ember” - Papp Zsigmond önéletrajza IX.

 

„1919 elején a községben megalakult a Nemzeti Tanács.
Eleinte a társadalom mindenféle rétege képviselve volt benne. Később a szocialisták kerültek többségbe, akik aztán átalakultak kommunistává. Gyomán semmiféle rendellenesség nem történt, amit részben a nyomdászoknak lehetett tulajdonítani. Mert aránylag sokan voltak, s politikailag felvilágosultak voltak, s legfőbb erényük, hogy mérsékelt irányzatot képviseltek. Bár a kommün utolsó szakaszában Szamuely is megjelent Gyomán, de semmiféle erőszak nem történt. Az is igaz, hogy a gyomai lakosok részéről sem történt semmiféle kommün-ellenes mozgalom, mint a környéken több helyen. A gyomaiak mindent fogadtak úgy ahogy jött. Ugyanúgy fogadták az oláhokat is. A hosszú háború letargiába döntötte az embereket. Harci kedve nem volt senkinek. Az oláhoknak is ez volt szerencséjök, mert ellenkező esetben kemény dió lett volna nekik a megszállás.

Az oláh katonaság nagyon siralmasan nézett ki, nagyobb része bocskorban, félig civil ruhában jött, valóságos gyülevész társaság volt. A veresekkel lefolyt harcokban hét oláh katona esett el, de ahogy mondják, veres katona is volt köztök, őket az Öreg temetőben közös sírba temették. Az oláh katonaság züllöttségét az is bizonyította, hogy sok volt köztök a szökevény, állandóan szökött katonákat kerestek. Ezek aztán bandákba tömörültek és a tanyák közt csavarogtak, fosztogattak. Bár az is igaz, hogy kerültek köztük oláh katonaruhába öltözött magyar csirkefogók is.

Egyik éjjel a környékemen lévő szomszéd tanyákat végig fosztogatták, az embereket megverték, a nőkkel erőszakoskodtak. Szerencsére nálam nem voltak, talán a vasútállomás közelsége miatt. Én különben is minden ellenállásra fel voltam készülve. De azért már nagyon idegesített ez a helyzet. Másnap felmentem a községházára, jelentést tettem a katonai parancsnokságnál. Éppen ott volt Papp tábornok hadseregparancsnok (megj.: Daniel Pop generalmajor) akit megismertem. Régebben a mi hadseregünknél volt vezérőrnagy (osztrák-magyar közös hadsereg), érdekes, hogy a vele szemben álló kommunista hadsereg - a magyar vörös hadsereg - parancsnoka szintén ott volt vezérőrnagy, ahol Papp Pop tábornok a háború alatt. A községházán találkoztam a parancsnokságon egy Peszkáriu - azelőtt Peszkár - nevű békéscsabai adótisztviselőnek a fiával, aki László öcsém iskolatársa volt. Itt most mint hadbíró volt beosztva a román királyi megszálló hadseregénél. Neki is elpanaszoltam a fosztogatásokat. Abban állapodtunk meg, hogy rendezünk egy meglepetésszerű hajtóvadászatot a csavargó katonákra. Az oláh katonák közé jómagam és öcsém fegyveresen lettünk beosztva magyar részről. Rajtunk kívül még több gyomai lakos volt tiszt és altiszt lett beosztva fegyveresen a csoportba. A községtől keletre és délre egy egész napos körvadászatot tartottunk. Több száz csavargót szedtünk össze. A Debreczeni Iván-féle tanyánál néhány oláh katona nem akarta magát megadni. A hadbíró kettőt a helyszínen agyon lőtt, a többi erre megadta magát. Ezek után sokat javult a helyzet. Saját részemre kiutaltak egy oláh katonát a tanyámra őrnek, ott lakott velünk. A fiú regáti származású volt (Ó romániai moldvai-havasalföldi) egy szót sem tudott magyarul, Alaxandru Csomojan volt a neve, jó gyerek volt (megj.: a név magyarul Csomósi Sándor). Így már biztonságban voltunk az oláh kivonulásig.
Az oláh kivonulás után Gyomán is felélénkült a politikai élet, de a választások később voltak itt, mint az ország többi részén, mert a Tiszántúl utoljára szabadult fel a megszállóktól.

Nagyatádi Szabó Istvánnál személyes ismertségbe kerültem (Kisgazdapárt elnöke, földmívelésügyi miniszter). Szerette volna ha képviselői mandátumot vállalok, de én nem éreztem magam erre megfelelőnek. Meglátásom szerint nem megfelelő emberek vették körül. Gyomán Zeőke (Szőke) Antal elnöki titkárt választottuk meg képviselőnek. Több ízben is. Ő utána Andaházi Kasnya Béla lett a képviselő. Ennek választásakor történt az endrődi sortűz. 11 halottal és sok sebesülttel. Ez alkalommal jelen voltam mint választókerületi pártelnök. Mint ellenzéknek a választói nagy üléseken minden meg volt nehezítve. Az utolsó pártgyűlést tartottuk Kondoroson és Endrődön, majdnem egy időben. Kondoroson megnyitottam a gyűlést, egy órán belül Endrődön is meg kellett volna nyitni. Ez még autóval is nehéz lett volna megtenni. Mikor Endrődre megérkeztünk azon a címen, hogy elkéstünk, nem engedték a gyűlést megtartani. A vita két perc miatt volt, ez is a rádió és a toronyóra ideje között merült fel. Valószínűleg a toronyórát előbbre vitték. Ez a hatóság részéről, természetesen rosszakarat volt. Ehhez járult aztán még a véletlen szerencsétlenség. Az összegyűlt közönséget a községháza udvaráról a csendőrök kihajtották a községháza előtti piactérre. Közben megérkeztünk a jelölttel aki az ülés betiltásába nem nyugodott bele. Távirati úton azonnal a belügyminiszterhez fordult engedélyért. Felszólította a közönséget, hogy várjanak nyugodtan, az engedélyt meg foglya kapni. A közönség csendben, a legnagyobb nyugalommal várakozott. Kasnya Béla az autóján állt, közvetlen a községháza bejáratánál, én meg az autó bal első sárhányójánál támaszkodtam s beszélgettünk. A csendőrök a járdán álltak tőlünk 4-5 méternyire, súlyba tartott fegyverrel. Csak az árok volt közöttünk. A község tőlünk jobbra helyezkedett el, a szobor körül álltak. Ismétlem, a legnagyobb nyugalommal vártak. Egyszer az egyik csendőr kezében elsült a fegyver, közvetlen előttem, még azt is megfigyeltem, hogy a golyó az árokpartba fúródott. Erre a többi csendőr is elkezdett lövöldözni, de nem az árokpartba, hanem a közönségre. A közönség futott ki merre tudott. Már jól elfutottak a szobron túl is, de a lövöldözés még mindig tartott. Mint mindenki én is nagyon meglepődtem. Tőlem jobbra állott egy asszony, az felém hanyatlott, megsebesült. Kasnya az autóba állva, ököllel a csendőröket fenyegette, szidta őket, s lehordta őket gyilkos bitangoknak. Attól tartottam, hogy sortüzet eresztenek rája, akkor pedig én sem menekülök meg, mert a hátam mögött állt. Végre a lövöldözés megszűnt. A községháza kapuja kinyílt és hordágyakat hoztak ki, akkor néztem a szobor felé s láttam, hogy sokan hemperegtek a földön jajgatva. A várakozó közönség teljesen ártatlan volt. Kasnyát nagyon bántotta a dolog, akkor ott sok mindent meg ígért, később alig tett valamit. A választók elkeseredése nagy volt, még az is ránk szavazott aki kormánypárti lett volna.”

Közreadja: Cs. Szabó István

 

Frissítve: 2012-02-01