Kedves leendő első osztályos Szülők!
Hamarosan itt a beiratkozás, melynek ténye szülőt, gyermeket, pedagógust izgalommal tölt el, és évekre meghatározó döntés valamennyiünk életében. Márciusban bővebben bemutatkozunk kolléganőmmel személyesen és az újságon keresztül. Addig is bármilyen kérdésük van az iskolakezdéssel kapcsolatban, keressenek bennünket bizalommal.
Tisztelettel: Mészárosné Kiss Katinka és Kerekiné Kovács Klára
osztályfőnökök
Regölés 2011.
Hagyományainkhoz híven 2011-ben – immár ötödik alkalommal- indultunk regölni Hunya utcáiba.
Sóczó Géza, Szonda István és Molnár Albert kísérte a tíz fős gyerekcsapatot a hét állomásra. Az évek során megszoktuk, hogy végtagjaink elgémberednek a hidegtől. De ezen a télen kimondottan enyhe volt az idő. Ennek ellenére a hangulat mit sem változott, ahogy a vendéglátók bőkezűsége sem. Mégsem a forralt borért és narancsért mentünk, hanem azért, hogy a derék gazdákat áldjuk előadásunkkal. Fülbemászó dalunkkal nyomatékot adtunk egész évi fáradozásuknak.
Utolsó állomásunk után csapatunk a szokásos vidám összejövetel erejéig a parókián maradt.
Reméljük, hogy jövőre ismét lesz regölés, sok hóval és olyan jó társasággal, mint az eddigi években is.
Kővári Lili és Tímár Lilla 7. osztályos tanulók
„Háromkirályjárás az Endrődi Tájházban”
Január 14-én szombaton hittanos csoportunk Háromkirályjárást mutatott be a zsúfolásig telt Endrődi Tájházban. A meghitt pillanatok után a vendégekkel együtt megkóstolhattuk a tájház kemencéjében sült lekváros kiflit és diós rétest.Nagyon jól éreztük magunkat.
Farkas Anita és Csahóczki Péter Patrik 4. osztály
Családórák
Az osztályfőnökünk tájékoztatott arról, hogy az elkövetkezendő keddi napon családóránk lesz. Mindenki kíváncsian, örömmel várta ezt az alkalmat.
Az első családóránkon mindenki érdeklődve figyelte az ajtót. Kiderült, hogy egy nagyon kedves néni és bácsi lesz a tanárunk. Azt mondták, hogy Pali bácsinak és Timi néninek hívhatjuk őket. Beszélgettünk arról, hogy mit fogunk csinálni a családórákon, majd mindenki választott egy tárgyat, melynek segítségével felidézhettük a régi emlékeinket. Az összes gyermek elmondta, hogy milyen emléke fűződik a kiválasztott dologhoz. Az óra második felében írtak a táblára különböző szavakat. Egy kis lapra le kellett írni az általunk kiválasztott három szót. A következő órára összesítették a szavazatokat. Végül a barátság nyert. Így erről a témáról kezdtünk beszélni az elkövetkezendő órákon. Pali bácsi egy történetet olvasott fel a jó barátság megtartásáról. Ezt mindenki érdeklődően figyelte, hallgatta. Kaptunk egy lapot, melyen különböző kérdések voltak, hogy szerintünk milyen barátok vagyunk. Házi feladatot is kaptunk, mégpedig azt, hogy írjuk le, miben segítenénk a barátunknak. Január 16-án jöttek el hozzánk megtartani a harmadik órát. Az ünnepekről, karácsonyról a legtöbbet. Érdekes feladatokat oldottunk meg. Az egyik olyan volt, hogy születésnapunktól függően ízt, hangot, illatot vagy színt kellett írni. Az óra végén leírtuk, hogy kinek és mit szeretnénk segíteni.
Nagyon tetszettek ezek az órák. Reméljük, részesülhetünk még ilyen élményekben.
Pelyva Alexandra, Bene Boglárka 5. osztály
Eredményeink
Körzeti Diákolimpia - Úszás
Nagy Balázs 5. oszt. - III. korosztály
Hát 100 méter 1. hely
Gyors 100 méter 1. hely
Mell 50 méter 2. hely
Varga Zsanett 5. oszt. – III. korosztály
Gyors 100méter 2. hely
Mell 50 méter 2. hely |