Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Gimnázium

Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Gimnázium

Tankönyvrendelés

 

Tájékoztatás a 2018/19-es tanév tankönyvrendeléséről



Tisztelt Szülők, Gondviselők, kedves Diákok!


KELLO-tól az alábbi információkat kaptuk a 2018-19. évi tankönyvrendelés menetével és a hozzá kapcsolódó feladatokról.

Az 1- 9. évfolyam valamennyi tanulója alanyi jogon térítésmentesen kapja a tankönyveket.
A 10-12. évfolyam tanulói a megfelelő dokumentumok leadásával kérhetik a normatív támogatás kedvezményét, vagy ennek hiányában megvásárolják tankönyveiket.



Kérjük, a normatív kedvezményre való jogosultság igazolásához szükséges határozatok/okiratok iskolához történő leadását a változások bekövetkeztekor leadni!
Azoknak a tanulóknak, akiknek nyáron kerülnek megújításra ezen dokumentumai, 2018. szeptember első hetében kell ezeket leadni. Akik később kapják meg ezeket a dokumentumokat, azoknak is legkésőbb 2018. szeptember 28-ig le kell adniuk az igazolásaikat, különben a támogatott tanuló fizetős státuszba kerül.

A diákok utólagos, határidőn túli státuszmódosítására nincs lehetőség!!


Tankönyvrendelés 2018/2019

A tankönyvrendelés 2018/2019. évi menetrendje:

• 2018. április 1.: KELLO feltölti a tankönyvjegyzéket a rendelési felületre.

2018. április 1-27.: tankönyvfelelősök leadják az alaprendeléseket, alaprendelés lezárása,

2018. május 2-31. SNI fejlesztőeszközök rendelésének leadása (tankonyvrendeles.kello.hu),

2018. május 15 – június 30.: tankönyvfelelősök módosíthatják az alaprendeléseket

2018. augusztus 1-24.: KELLO kiszállítja az alaprendelés során megrendelt tankönyveket és SNI fejlesztőeszközöket.

2018. augusztus 27-31.: az alaprendelés hiányainak pótlása (az augusztus 24-ig ki nem szállított tankönyvek kiszállítása).

2018. augusztus 21 – szeptember 15.: pótrendelés leadásának időszaka, ugyanott az alaprendelés átadásának rögzítése fizetős tanulók esetében.

2018. szeptember 24-től: KELLO kiszállítja a pótrendelésben megrendelt tankönyveket és SNI fejlesztőeszközöket.

2018. szeptember 24 – 2019. március 13.: évközi rendelés a tankönyvrendelési felületen,

2018. november 1.: évközi rendelések kiszállításának kezdete.

2018. szeptember 27 – október 1.: tankönyvfelelősök módosíthatják a tanulói státuszokban bekövetkezett, korábban még nem rögzített változásokat.


Fontos tudnivalók:

A fizetős diákok számláit egyben küldjük ki az iskolákba 2018. augusztus 21. és 31. között, kivéve azon számlákat, melyeknek a kiegyenlítése a szülői online felületen vagy átutalással megtörtént (ezeket nem küldjük ki) valamint azon esetben, amikor az iskolába történő tankönyvkiszállítás augusztus 15. utánra esik (ezeket a számlákat szállítást követően küldjük). Az online fizetés tényét a tankönyvrendelési felületen jelezzük.

Számlát a szállítás megtörténtét követően állítunk ki a szállított mennyiség alapján, mely számla kifizethető online bankkártyával, átutalással, valamint a postahivatalokban a Magyar Posta által elfogadott fizetési módokon.

KELLO webshop: a 2018/2019-es tankönyvjegyzéken szereplő tankönyvek webshopon történő rendelésének és szállításának kezdetéről a későbbiekben nyújtunk tájékoztatást a kello.hu oldalunkon.


Tankönyvek kiszállítása:

A KELLO az iskolákba évfolyamonként rendezve szállítja le a megrendelt tankönyveket.


Számlázás:

Számlázás a szállítólevél KELLO-hoz történő visszaérkezését követően történik.

A fizetős diákok számláival 1 példány egyszerűsített átadás-átvételi dokumentumot küldünk, melyen az iskola átadja a fizetős diákoknak a könyveket a hozzá tartozó számlával. A dokumentumokon:

csak alapadatokat kell megadni,

az iskola őrzi meg, azt nem kell a KELLO-nak visszaküldeni.


1. Fizetős státuszú diákok:

Alaprendelés:

Számla kézbesítése: az iskolák postai úton kapják meg 2018. 08. 21. és 08. 31. között, kivéve azon számlákat, ahol az iskolába történő tankönyvkiszállítás augusztus 15. után történik.

A számlát a szülő/diák a tankönyvekkel együtt kapja meg, az aláírandó átadás-átvételi bizonylat kíséretében

Befizetési időszak: 2018. augusztus 21 – szeptember 15. között (fizetési határidő: 2018. szeptember 15.).

Befizetés módjai: készpénz, bankkártya, valamint a Magyar Posta által elfogadott fizetési módokon, banki átutalással,


Pótrendelés:

Számla kézbesítése: az iskolák postai úton kapják meg legkésőbb 2018. november 15-ig.

A számla a szülőhöz/diákhoz utólag, az iskola segítségével jut el, vagy a szülő által letölthető az online felületről.

Befizetési határidő: a tankönyvek kiszállítását követő 15 napon belül.

Befizetés módja: megegyezik az alaprendelés befizetési módjaival.


2. Nem fizetős státuszú diákok:

Alaprendelés:

Intézményi számla kézbesítése: az intézményi számlákat az iskolák/fenntartók postai úton kapják meg a szállítást követően.


Pótrendelés:

Intézményi számla kézbesítése: az intézményi számlákat az iskolák/fenntartók postai úton kapják meg a szállítást követően.

 

3. Iskolaváltás/fizetési státuszváltozás kezelése:

- Fizetősből fizetősbe

Átiratkozik egy fizetős státuszú diák egy másik iskolába

A szülő/diák saját költségén, az átvételt követő 15 napon belül visszaküldheti a tankönyveket a KELLO-nak, egy elállási nyilatkozat kíséretében, amely tartalmazza az eredeti megrendelés adatait (diák neve, oktatási azonosítója, eredeti számla vagy számla adatai).

A KELLO sztornó számlát állít ki az iskolát váltó diáknak, melyet eljuttat a szülőnek, illetve amely letölthető a szülői felületen. Ha a számlát már kifizették, a KELLO visszaküldi/visszautalja a számla ellenértékét. Ez utóbbi esetben az elállási nyilatkozat tartalmazza a szülő részéről a visszautaláshoz szükséges bankszámlaszámot a számla tulajdonosának feltüntetésével.


Új, fizetős tanuló érkezik az iskolába

Pótrendelésként kell rögzíteni az új diák rendelését 2018. szeptember 15-ig.

Amennyiben ez nem lehetséges, 2018. szeptember 24. után az évközi rendelés keretében kell részére megrendelni a tankönyveket.

A KELLO számlát állít ki a diáknak, melyet elküld az iskolába.

Új diáknak/szülőnek a kézhezvételtől számított 15 napon belül kell kiegyenlítenie a számlát.

vagy

Az átiratkozó diák viszi magával a megvásárolt könyveket az új iskolába/az új tanuló hozza magával a szükséges tankönyveket. Ezen esetekben nincs további teendő.


- Fizetősből nem fizetősbe

A fizetős diák státusza ingyenesre változik.

A diák státuszát a KELLO tankönyvrendelési felületén haladéktalanul át kell állítani „szülő/gondviselő fizet”-ről „normatív támogatott”-ra. A későn ismertté váló változások tekintetében a KELLO szeptember 27-e és október 1-e között lehetővé teszi a változások iskolák általi felvitelét a szükséges számlakorrekciók elvégzése érdekében.

A diákok utólagos, határidőn túli státuszmódosítására nincs lehetőség!!

A KELLO sztornó számlát állít ki a fizetési státuszt váltó diák részére, melyet eljuttat az iskolának

Ha a számla ellenértéke már kiegyenlítésre került a diák/szülő által, a KELLO visszaküldi/visszautalja a számla ellenértékét.

A KELLO kiszámlázza az új rendelést az iskolának/fenntartónak, melyet eljuttat a tankönyvrendelési felületen megadott számlázási címre iskolának/fenntartónak.


- Nem fizetősből nem fizetősbe

Nem fizetős diák könyvét másik nem fizetős státuszú diák kapja.
Nincs teendő, az iskola/fenntartó saját hatáskörben mozgathatja a tankönyveket a nem fizetős státuszú diákok között, számlamódosítás nem szükséges (ilyen esetben az új nem fizetős diáknak értelemszerűen nem kell könyvet rendelni, hiszen már az iskolában van a tankönyv).


-Nem fizetősből fizetősbe

Nem fizetős diák státusza fizetősre változik.

A diák státuszát a KELLO tankönyvrendelési felületén haladéktalanul át kell állítani nem fizetősről „szülő/gondviselő fizet” státuszra legkésőbb 2018. szeptember 27-e és október 1-e között.

A KELLO az intézménynek jóváírja a diák rendelésének ellenértékét.

A KELLO számlát küld a diák nevére az iskolába, illetve a számla letölthető a szülői felületen, melyet a diáknak/szülőnek 15 napon belül be kell fizetnie.

Az adott tanévhez a fizetős diáknak megrendelt, sérülésmentes tankönyvet, amennyiben arra a diáknak valamilyen okból nincs szüksége, a szülő 2018. szeptember 15-ig küldheti vissza a KELLO részére. Ez esetben a visszaküldéssel összefüggő költségek megfizetéséről a szülőnek/gondviselőnek kell gondoskodnia.
Visszaküldési cím: Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (Üllő) OLK 1000.


Visszaküldés esetén minden esetben kérjük feltüntetni a megrendeléssel érintett diák/szülő adatait, visszautalás szükségessége esetén (a tankönyvet már kifizették) a bankszámla adatokkal együtt!


Kovácsné Vári Eszter és Vargáné Zsótér Margit

tankönyvfelelősök

 


2018/19 normatív  támogatás igénylőlap